Szezámmag-szezámolaj

HETI AJÁNLAT

A szezámot Indiában már több mint 5000 éve ismerik, mára viszont a legtöbb trópusi éghajlatú országban (pl. Ázsia, Afrika, Közép-és Dél-Amerika trópusi vidékein) is hatalmas ültetvényeken termesztik.

A szezámnak az ókorban gyógyító erőt és férfiasságot fokozó hatást tulajdonítottak, de mostanra jól tudjunk, milyen sok egyéb más kedvező hatással is bír ez az apró magtermés, illetve annak értékes olaja.

A szezámmag tömegének közel felét olajtartalma adja, számos telítetlen zsírsavat tartalmaz. A zsírban oldódó vitaminjai közül kiemelkedik D-és E-vitamin tartalma, amelyek egyben antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkeznek.

A szezámmag olaja bővelkedik továbbá lecitinben is, amely szintén egy zsírszerű anyag, és fontos tudni róla, hogy az emberi szervezet szinte minden élettani folyamatában részt vesz. Talán mégis kiemelhetjük az idegrendszerre és a szív-érrendszerre gyakorolt pozitív hatásait. Szellemi-és fizikai kimerültség esetén segíti a szervezet regenerálódását, illetve az erek falát védi a plakk-képződéstől. Lecinit-tartalmú élelmiszer rendszeres fogyasztásával pedig bizonyítottan csökkenhet a vér LDL-koleszterin szintje is. A lecitin májvédő hatása sem elhanyagolható, sőt, a zsírban oldódó vitaminok illetve a B1 vitamin felszívódásának hatékonyságához is nagyban hozzájárul.

A szezámmag rendkívül jó kálcium forrás, segíti a csontosodási folyamatokat gyermekkorban, illetve lassítja a csontritkulás tüneteinek kialakulását menopauza idején.

Mivel a szezámmag vas-és fehérje tartalma is számottevő, fogyasztása kiemelten hasznos vegetáriánusoknak illetve vegán életvitelt folytatóknak egyaránt. Székrekedéssel küszködőknek is jelenthet természetes segítséget, hiszen rosttartalma igen magas.

A szezámmagot fogyaszthatjuk nyersen, müzlibe, joghurtba keverve, de enyhén (szárazon) megpirítva válik igazán zamatossá.

A nyers illetve enyhén pirított magokból préselt olajat felhasználhatjuk saláták, párolt zöldségek, krémlevesek utólagos ízesítésére, viszont a szezámolaj erős hőérzékenysége miatt-ahogy a legtöbb hidegen sajtolt növényi olaj- sütésre-főzésre nem alkalmas.