Leptin, az éhséghormon

Biztos vagyok benne, mindannyian tapasztaltátok már, milyen érzés, amikor többet esztek, mint amire valójában szükségetek lenne.  

Vannak, akik rendszeresen, napjában többször is elkövetik ezt a hibát, vannak, akik kimondottan vacsora alkalmával nem tudnak megállj-t parancsolni maguknak, míg mások hétvégén, vagy ünnepnapokon csábulnak el, és fogyasztanak túlzó mennyiségű ételt.

Ami biztos: minél többször „túleszed” magad, annál fontosabb, hogy végigolvasd ezt a néhány sort!

Az éhség és jóllakottság érzés kialakulását komplex kémiai folyamatok (hormonális hatások, a vér cukorszintjének alakulása, stb.) irányítják. Az étkezést viszont, minőség és mennyiség szempontjából a lehetőségeink és a bennünket ért impulzusok is komolyan befolyásolják. Ma már ritkán fordul elő, hogy bár éhesek vagyunk, mégsem tudunk záros időn belül élelemhez jutni. Viszont egyre sűrűbben tapasztalhatjuk, hogy étvágyunkra egyéb környezeti tényezők is hatnak, pl. egy pékség előtt elsétálva, a friss kenyér illata, a kedvenc cukrászdánk megpillantása, vagy egy stresszes nap után az otthon melege, esetleg egy régóta várt találka a barátokkal stb. Tehát nem mindig akkor és annyit eszünk, amikor és amire a szervezetünknek szüksége lenne. Ezzel egészen addig nincs is baj, amíg az irányítás a mi kezünkben van, és kontrollt tudunk gyakorolni a szélsőséges kilengéseken. Ha viszont azt érezzük, hogy szinte sosem tudunk megállj-t parancsolni magunknak egy-egy kísértés alkalmával, talán segít a változtatásban, ha megértjük, mi is zajlik szervezetünkben.

Az éhséget-jóllakottságot befolyásoló hormonok közül az egyik legfontosabb a leptin nevű hormon. A leptin a fehér zsírsejtekben tárolódik. Amikor a zsírsejtek mérete csökken, azaz a szervezet energiahiányos állapotba kerül, a vércukor-és leptin szint csökkenés az agy éhség központját stimulálva kiváltja az éhség érzést. Amikor az étkezés megtörtént, és elegendő energiához, tápanyaghoz jutott szervezetünk, vércukorszintünk megemelkedett, a leptin szintjének emelkedése következtében kialakul a jóllakottság érzés. Ez a szabályozás csecsemőknél még rendkívül jól működik. Fontos is, hogy egy beszélni még nem tudó kisbaba jelezhesse éhségét. Mi a helyzet viszont velünk, felnőttekkel? A fent említett környezeti tényezők (stressz, illatélmények, boldogság utáni vágy stb.) által megváltozott táplálkozási szokásaink tönkretehetik ezt a jól működő szabályozást. Ugyanis, ha gyakran engedünk a kísértésnek, és finom, de egészségtelen ételeket fogyasztunk, akkor az endorfinszerű hormonok („boldogsághormonok” ) hatására ugyan jó érzés tölt el bennünket, viszont ez elfedheti a leptin hatását. Azaz szervezetünk elveszíti érzékenységét a leptinnel szemben, a kialakult jóllakottság érzést felülmúlja az endorfinszerű-hatás. Ennek következménye pedig a „túlevés”. Túl sok ételt fogyasztva feszül a hasunk, elálmosodunk, rá sem bírunk gondolni az ételre, mégis megtesszük újra és újra, hiszen az evés öröme a leptin mellett egyéb, boldogságot, nyugalmat kiváltó hormon termelődését is aktiválja.

Mi a megoldás?

Természetesen nem arra gondolok, hogy holnaptól ne együnk finom, jó ízű ételeket, inkább arra, hogy tudatos tervezéssel próbáljunk gátat szabni a kialakult rossz szokásainknak. Ha igyekszünk egészséges alapanyagokat vásárolni, és a zsírban, cukorban bővelkedő élelmiszereket a boltok polcain hagyjuk, már fél sikert értünk el.

A másik fontos szempont pedig önmagunk vizsgálata. Ha tudatosítjuk önmagunkban, hol/mikor hibázunk leggyakrabban, könnyebben tudunk megelőző csapást mérni a rossz szokásokra. Ha pl. az esti étkezés a kritikus, akkor gondoskodjuk róla, hogy farkaséhesen hazaesve, legyen mihez nyúlni  (pl. egy előre elkészített egészséges szendvics a hűtőben) illetve, hogy a tervezett (egészséges) vacsora könnyen, gyorsan elkészülhessen (alapanyagok előkészítésével előző nap stb.)

 Igen, ez igényel némi időt és energiát, de gondoljunk arra, hogy ilyenkor egészségünk érdekében dolgozunk, ami sokkal kifizetődőbb, mint az állandó harc a felesleges kilókkal, esetleg a rossz szokásaink által már kialakult betegségekkel való együttélés.